Navigációs eszközök kereskedelme Magyarországon és a környező országokban
Genezis
Az egyetemi projekttől a cégalapításig
Mészáros Csaba és Kovács Josip a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ismerkedtek meg, ahol mindketten energetikai mérnök szakon, távközlés az energetikai hálózat specializáción folytatták tanulmányaikat.
Már az egyetemi éveik alatt több közös projekten dolgoztak együtt. Első termékfejlesztésüket 2007-ben kezdték el, melynek eredménye a NaviGO nevet viselő mobilnavigációs rendszer lett.
Már tanulmányaik utolsó éveiben körvonalazódott bennük egy saját vállalkozás ötlete, így mikor 2008 tavaszán mindketten megszerezték diplomájukat, első útjuk a hannoveri CEBIT kiállításra vezetett azzal a céllal, hogy üzletfeleket szerezzenek jövendőbeli vállalkozásukhoz. A kiállításon való sikeres részvétel után alapították meg a Genezis Electronics Kft-t.
Belépés a globális e-kereskedelembe
Mi is pontosan a mobileshop.bz?
A MOBILESHOP.BZ alapkoncepciója, hogy a kereslet és kínálat olyan platformon találkozzon, ahol egy rendszer mögött az áru gazdát is tud cserélni.
Egy nagy nemzetközi online kereskedelmi felület.
A vásárló nem a MOBILSHOP.BZ-től vásárol, hanem közvetlenül a forgalmazótól.
Mi tehát az online környezetet adjuk, ahol eladó és vevő könnyen és átlátható módon kereskedhet egymással.
A rendszer fejlesztése azóta is folyamatosan zajlik, immáron 360 fokos támogatási környezettel. Így tudunk logisztikai, tárolási és egyéb szolgáltatásokat nyújtani partnereinknek.
Customer Care
(ügyfélszolgálat 16 nyelven)
Értékesítés 49 országban
(Togó – HongKong)
Széles elektronikai cikk portfólió
(okosporszívótól a robot scooterig)
Közvetlen irodák:
Magyarország,
Szlovákia,
Szerbia,
Spanyolország,
Hong Kong,
Nigéria
Kereskedelmi kapcsolatok:
EU,
Kína,
Dubai,
Hong Kong,
Singapore,
Nigéria,
USA
A fejlődés sosem áll meg
A Genezis Electronics Kft. 2012 óta folyamatosan szerepel kiállítóként a hannoveri CEBIT kiállításokon, valamint szintén kiállítóként vett részt a Mobile World Congress amerikai (MWCA), illetve barcelonai (MWCB) eseményén.
„2013-ban létrehoztunk egy applikációt, ami az NATM nevet viseli. Ez a kommunikációs csatorna olyan ügyfeleknek szól, akik webshopot üzemeltetnek. Nyitottunk számukra egy kommunikációs csatornát, melyen keresztül gyakorlatilag egy központi adatbázist látva tudnak különböző árukészletekkel dolgozni. Így tehát nem kell saját árukészletet tartaniuk, mivel komplex szolgáltatási modellünknek köszönhetően közvetlenül küldjük ügyfeleiknek a megrendelt termékeket. Többek között ez a fejlesztésünk is megjelent a CEBIT-en.”
Genezis a jövő generációiért
A Genezis megalakulása óta fontosnak tartja azt, hogy állandó fejlesztési projektjei mellett időt fordítson a fenntartható fejlődés támogatására is. A cég célja, hogy 2024-ig 10 megawatt teljesítményű napelemparkot hozzon létre. Ennek első üteme egy 3 megawatt teljesítményű rész kiépítése, mely várhatóan 2019 második felében kerül átadásra.
A projektben jelentős részt vállalnak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is, akik egy, a Genezis által szponzorált hallagatói program keretében segítik a napelempark létrejöttét.
Lépjen velünk kapcsolatba!
Amennyiben személyre szabott e-kereskedelmi megoldásban gondolkozik, vagy csatlakoznak globális kereskedelmi partnerhálózatunkhoz, mindenképp keressen minket, és segítünk megtalálni a lehető leghatékonyabb megoldást!
Kapcsolatba léphet velünk az alábbi címen is, illetve az itt látható űrlapon keresztül. Kollégáink 24 órán belül felveszik a kapcsolatot az Ön cégével.